Talpra Magyar! Ki a haza?

Igen, talpra várom az összes magyart, kinek hazáját körmönfont módon ellopták. Míg én azon gondolkodtam, hogy mitől érezhetem magam magyarnak (Ami hol jó érzés, hol rossz, és olykor közömbös is, hiszen Beethoven hangjait, Gauguin színeit, vagy szavakba nem foglalható gyászaim, olykor örömöm lágy redőit, hívhatom-e magyarnak? Hijnye de Magyarul érzem magam!? Igaz-e ez a jelző? Vagy magyarnak kell- e tartanom magam, azért, hogy itt élhessek, vagy magyarként kell-e élnem egy olyan országban, ahol nem is élnek már magyarok; és egyszer csak azon veszem észre magam, hogy hazaárulóként, idegenszívűként, nemzetietlen, talpra nem állni képes, csak fosztóképzővel ellátott magyarként, mehetek ki az utcára.

Ki hát a Haza? Radnóti leírta, de ő zsidóként csak be akart nyalni nemdebár, hogy ne vigyék el, de ez nem sikerült neki. Csak az a probléma, hogy magyar földben foglalja a drága helyet. A költő, ha élne, kicsit részeges szomorkás szemmel, így „bölcselkedne” Faludy Gyuri bácsival egy piszkos kis kocsma mélyén:

-           Magyar vagyok, ami csak egy magyar frázis.

Ha kinyitom a Demokratát, rám tör a frász is.

Faludy, aki magyar, de beválna bárminek, azt motyogná borgőzös tekintettel kisérve:

-           Mikikém, multifunkciós magyar ember nincs is! (Itt az asztalra csap)

Nagy betűs magyar vagy, bár anyanyelved jiddis!

A háttérben még Hügel Aranka pincérnő is bölcsen bólogat, aki egyébiránt Honti Hannaként fut majd be egy kicsit később. Liszt nem nagyon érti, hogy miről van szó, mert nem igazán tud magyarul, de hát mit csodálkozunk, mikor Szent István királyunk bajornőt importált, és törvényeit latinul körmölte. Az a barom Csezmicei Jannus Pannoniusra magyarosított.

Részegen te is rájössz, hogy nincs az a vegykonyha, ahol elő tudnának varázsolni egy színtiszta magyart, egy magyar szót; és sajnos be kell vallanom, hogy nincs magyar nemzet sem, magyar cél sincs, nincs magyar feltámadás, de azt elismerem, hogy a magyaroknak van Istenük!

Elmondom a misét. Bocsánat, azt mondom el, hogy miért. Izé, illetve nem én, hanem egy tetszőlegesen kiválasztott író vagy költő.

Klark vagyok az Ádám, angol föld szülötte,

Évát kerestem egy Pubban, úgy elzüllöttem!

Megjelent az Isten, a magyaroké, magyar Isten.

-           Megosztott nép, nincs hídja! Kelj fel és járj!

Budán német és zsidó él, Pesten magyar és szláv.

A Dunába tán azért gyilkoltak le oly’ sok zsidót,

mert egy angol kötötte össze, Pestet és Budát?

Mondhatnád, hogy Isten és Magyarkáromlás mindaz, mit előbb a papírra vettem, de kérlek, hallgasd meg egyéb okfejtéseimet is.

Aki céltáblát keres, mert szívében ólomgolyók gyűltek össze az fog találni magának megfelelő áldozatot, a kérdés csak az, hogy elég-e neki a levegőbe puffogtatni vagy szüksége van célkeresztre, céliszlámra, céljehovára, mert úgy érzi, hogy iránymutatás nélkül nem tud lőni vagyis élni. És valóban cél nélkül nem jó élni, sőt cél nélkül nem szabad élni. A célok azonban bizonyos síkokban az életértelemmel kezdenek el vetekedni, és itt kezdődik a baj.

Az életértelem mindenre feljogosít, legalábbis azt hisszük.

-           Az én életértelmem a magyarság megmentése! – mondja egy csurkista. Feláldozom magam a Magyarság oltárán.

Persze nem veszi észre, hogy Nagyapja szláv, dédnagyapja török, kinézetre skandináv és egy ámokfutó irodalmár eldeformált, megkopott szemlencséjén keresztül látja a világot.

Tudod-e, honnan ered a csurkista kifejezés? Csurka Pista összevonásából. Ha, ha…

Számára innentől kezdve az élet értelme: a maga építette elvarázsolt kastélyba felszerelni torzításra képes tükreit, és a szívében felgyülemlett ólomgolyói segítségével a bejárathoz terelni az embereket, és láttatni az elvarázsolt igazságot, melynek a bejáratán ez áll: Arbeit macht frei, avagy a tükreim soha nem hazudnak te szemét, rajtunk elhízott, nagyorrú, magyar naptól túlbarnult, nem magyar!

S valóban a tükrök nem hazudnak, csak az előre betápláltakat mutatják. Minden igaz: a tükörkép, aki előtte áll, a kép, az élet. Minden igaz, hiszen megtörtént, még vitatkozni sem lehet a tényekkel. Az „Arbeit macht frei” elvarázsolt kastélyban te kövér, nagyorrú mocskos zsidónak – egyébiránt a mai technika mellett már nagyon jó minőségű színezett üvegű tükrök is készülnek – fogsz látszódni.

Figyeljétek a kezeimet, mert csalok! Hol hát a szemfényvesztés?

Barátaim, mint minden látványos trükknek, ennek is nagyon egyszerű a megoldása. A megoldás egyébiránt választ ad arra is, hogy ki a haza, ki a magyar, mi a cél, és mit lehet kezdeni azokkal a fránya golyókkal a szívünkben, ha már összegyűltek. (Azt senki sem akarhatja, hogy lelki rákos ólomdaganatokkal élje le valaki is az életét!?) Ja, egy rövid kitérő még mielőtt a megoldást elárulom. A célnál van még egy probléma, amely az egyes számrendszerben keresendő. Tudniillik csak egy életünk van, és ha sokat hibázunk tüzelés közben, úgy érezhetjük, hogy életünk nem ér semmit. Bénán célzunk. Nincs zsákmány. Ekkor szokott egyébiránt a saját lőszerraktárunk felrobbanni…

S a megoldás: a csalás akkor történt, amikor még nem is élt ember a földön, ezért tűnik olyan nehéznek kideríteni a valót, a tisztát, az igazat, de én most megmutatom azért mégis, hogy’ kerültek ezek a valódi életet tükröző, de torzításra hajlamos tükrök felszerelésére, és felrebbentem a fátylat a hasonló trükkök titkáról is.

Íme:

Amikor az első gerincesek kijöttek a szárazföldre, óriási dilemmába kerültek, hogy hol jobb élni: a vízben vagy a szárazföldön? Abban az időben mindenki „tengeri” volt, mai szóhasználattal élve Magyar. Kopoltyúval lélegeztek, egyformán tátogtak és bőven volt hely. Bár megették egymást, ám ezt az áldozat is és a ragadozó is egyformán élte meg. Az áldozat, ahogyan a nevében is benne van, áldásos áldozatnak a tengeri élet oltárán, a ragadozó, mint ahogy a nevében benne van, adónak - hiszen az életet már akkor is csak szigorú adórendszer felépítésével lehetett kordában tartani.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szárazföldre tévedt gerinces…

Képzeljétek el, ahogy kint áll a parton, hol előre, hol hátra néz, és nem tudja, hogy valójában mi is történik. Megváltozott a világ. Visszanéz a tengerbe, de ott elmosódott, fodrozódó arcokat lát. Torz alakok sorakoznak fel közvetlenül a víz alatt. Bár ő nem tudja, sokan mosolyognak rá, ám kintről vicsorgásnak véli, és elkezd félni. Másfelől, a víz alatt ott sorakoznak az igaz Tengeriek, vagyis az igaz Magyarok. Ők a vízen keresztül egy ismerős arcot látnak, amely azonban fenyegető arcot vág. Támadni készül? Nem, csak értetlenül néz és valójában szeretne már visszamenni, de meg sem mer mozdulni.

-           Mindjárt támad! – gondolják a Tengeriek.

-           Mindjárt támadnak – gondolja a szárazföldre tévedt gerinces.

A víz a tükör! A vizeket nem lehet felszárítani, hogy jobban lássák egymást. Az Arbeit macht frei elvarázsolt kastély tükreit nem lehet széttörni, hogy a valót lássuk, mert a valóság képzete minden embernek más és más. A Visszatükrödőzés relatív! (Copyright Einstein.) 

Mégis hol csaltam? Ott, hogy azt mondtam, hogy varázsolok, közben semmi szemfényvesztés nem történt. Nincs csalás, nincs ámítás. Igen! Minden zsidó kövér, nagyorrú és mocskos, ha elvarázsolt tükröt tartunk eléjük. Ezekben a tükrökben a cigányok is kövérek, nagyorrúak és mocskosak. Láss csodát, ezekben a magyarok, németek, amerikaiak, oroszok és még a japánok is kövérek nagyorrúak és mocskosak.

Mégsem a tükör a lényeg!

Mottó: A lényeg, hogy a vízből kilépő gerinces a víz alatti szárazföldből kilépett a vízfölötti szárazföldre, de megmaradt igaz Tengerinek, vagyis igaz Magyarnak, még akkor is, ha a víztömegnek egy kicsiny része - víztükör - ezt másnak akarja mutatni. (töri a magyart! Haha.)

Mottó 2: A szárazföldiek a fölfelé tekintenek, és ott keresik az Istent, a Tengeriek lefelé néznek, s a végtelen mélyben vélik felfedezni Istent.

Mottó 3: A kétéltűek még nem döntöttek.

Az én mottóm: Isten ügyben még nem döntöttem, de kérve kérlek titeket: Ne törjétek a Magyart!