Már most miért ne szeretném kihúzni magam, és egyenesebb derekat? Nem fáj annyit és a hátizsákom sem fejel le. Már most miért ne szeretnék magyarabb lenni a magyarnál? Én? Én a félzsidó keresztény, félkeresztény zsidó, magyarzsidó, zsidómagyar, izraeli állampolgárként magyar, magyar állampolgárként izraeli, aki tudat alatt inkább keresztény zsidó, mint Jézus vala, tudat felett már inkább zsidó keresztény, mintegy sorsközösséget vállalva a kikeresztelkedett - hittel vagy kényszer alatt – zsidó honfitársaimmal, Radnóti Miklóssal alias Glatter Miklós, Rejtő Jenővel alias Reich Jenő, Korányi Frigyes alias Kornfeld Frigyes, Falk Miksa alias Columbo dédapja, Szerb Antal alias nem tudom. És Én. És ne feledjük Auschwitzban legyilkolt nagyapám, Emánuel I. Steiner, vádbeszédének utolsó sorait sem.
Elültetted az életmagját bennem,
De korán elfonnyadt zsenge szára.
Becsaptál! Hazudtál! Cinkos vagy Isten!
Életem belefulladt a föld gyomrába,
Én, Emánuel Steiner, csak egy felbüfögött
trágyalé vagyok Auschwitz határában!
És újra Én, aki azért kicsit szepes felé is húz, vagyis szlováklengyel, lengyelszlovák, és losonczi is, tehát szlovák, de hogy mennyire az erősen függ az aktuális évszámtól.
Tehát miért is ne szeretnék magyarabb lenni a magyarnál? De ki a magyar? Ki az etalon? Ki lehetne a magyarság mértékegysége az egy magyar? A nábob? Nem, ez csak beugratós kérdés volt, hiszen az nem is magyar eredetű szó, de akkor Úristen, használhatunk-e egyáltalán idegen szavakat igaz magyar érzések kifejezésére? Nem magyar szentségtörés lészen ez?
Kicsit még tovább megyek. Vallhatom-e, a magyar kalandozások helyett, hogy legyilkolásztuk fél Európát? Lehetek-e egy olyan hazának árulója – nem eladója félre ne értsék! El a kezekkel a magyar tengerektől! – mely haza árulója mindig az aktuális magyar nemesség volt, mely törte a magyart. Megtörte az igaz magyart!
Egy pillanat, még mindig nem tudjuk ki az egy magyar, bár én hitetlen gyaur megelégednék már egy féllel is.
De most fordítsuk komolyra a szót, mert gondolom feltűnt a kedves olvasónak, hogy ezidáig szarkasztikus próbáltam lenni. Vagy ironikus, netán cinikus, de hát egyik sem magyar eredetű szó, pedig én „csak” magyar szeretnék lenni!
De akarok-e magyar lenni? Igen, de nehézségbe fog ütközni, mert nem mondhatom majd kedvesemnek, hogy szombaton találkozzunk, mert a szombat héber eredetű, tehát majd azt mondom, hogy vasárnap előtt egy nappal. Szerda az szláv, majd azt mondom, hogy kedd után egy nappal, csütörtök sem jó, mert az is szláv betolakodó, majd azt mondom, hogy kedd után két nappal – nem mondhatom, hogy péntek előtt egy nappal, pedig az sokkal egyszerűbb lenne, de sajnos az is szláv eredetű, nagy magyar bánatomra – találkozzunk. Nem bonyolult ez!
Sok mindent nem mondhatok majd, de nézzünk egy egyszerű példát.
Csütörtök napján Szent István Királyunk, bement a palotába, leült az asztalhoz, hogy vacsorázzon egy jót.
Ezt így nem mondhatom, mert eredetiben így hangzik: Certek napján Sanctus Sztephanosz, mi carolus, bement a palatiumba, leült a sztolhoz hogy megvecserázzon.
Hűha bajban vagyok!
De most már tényleg szeretném tudni, hogy ki a magyar. Netán Orbanbasi, aki elzavarja az IMF (Izraelita Mákony Faló) betolakodókat? Bocsánat Urbanusbasi, magyarosítva Városi Fej.
Vagy Patrubányi Miklós István Ádám? Pardon, helyesen. Ötbani Nikolaosz Sztephanosz Adám (a második szótagon van a hangsúly)
Ajjaj most mi legyen?
Alkossunk egy képletet, abba nem lehet belekötni!
Íme: Magyarországon született, osztva idegen felmenőkkel, az egész szorozva tökéletes magyar nyelvtudással és hazaszeretettel, mínusz ateizmus (változó, mert nem elveti csak nincs rá szüksége perpillanat) és kóla-hamburger-sültkrumpli, továbbá mínusz nem Magyarországon született, de plusz mert tökéletesen beszél magyarul, de mínusz mert rendelkezik nem magyar felmenőkkel, ez utóbbi a negyedik gyök alatt, mert beszél angolul és franciául, szereti Geothe-ét és Beethovent, rajong Gauguin-ért (ha le tudja írni, akkor az egész negyedik gyök alatt még egy gyök alatt) és nem Budapest a legszebb város szerinte a világon. Mínusz az egész, mert szeretné látni a világot, de plusz, mert magyar földben akar majd nyugodni, és plusz mert magyarul álmodik, és a négyzeten vagy a harmadikon, ha ezt le is írja és Nobel díjat kap érte – de ez az érték nem lehet egyenlő zsidóval!
Azt hiszem, hátradőlhetünk, hiszen ez a képlet tökéletes, már csak a bizonyítási eljárást kell kidolgozni, nem gondoljátok kedves barátaim, még ha esetleg bratim? Itt az ideje, hogy lebratyizzunk!
Ebből elég! Mi lenne, ha
átvágnánk a magyar csomót, mint
Ne akarjunk magyarok lenni! A magyar szót tiltsuk be! Töröljük a szótárakból! Magyarországnak találjunk új nevet! Induljon el a mozgalom a magyar szó leváltására. Én kezdem. Legyünk, mondjuk Normálisak vagy Normákok – nem normannok, de hasonlíthat – vagy keresztyények, de ne a korális tömjénező, hanem a szamaras látens keresznyény-zsidó, vagy mondjuk legyünk Gravitátorok, Marasztaló becenévvel, de, és most jutott eszembe, mi lenne, ha emberek lennénk és a magyar – na jó nem töröljük teljesen e kedves szavunkat, csak archaikus jelentésként marad meg, miszerint, ha van magyar barátod, nincs szükséged ellenségre – kizárólag jelzőként élne tovább nyelvünkben. Egyfajta információnak, vagyis, ha találkozom egy magyar emberrel, akkor az azt jelezné, hogy valószínűleg magyarul tudok vele a legkönnyebben szót érteni. Közép-Európában lakik valószínűleg. A Europid Nagyrasszhoz tartozik, ami nem lényeges, de ha ajándékruhát szeretnék venni neki, akkor a színválasztásnál jól jöhet ez az info, bár élnek itt szép számmal sötétebb bőrű emberek is, akik szintén az Europid Nagyrasszhoz tartoznak, de ha nem esik le nekünk egyből, az sem baj. És a leglényegesebb: Utálja, ha összekeverik Budapestet Bucharesttel, bár, ő meg összekeveri Thaiföldet Taiwannal, és fogalma sincs hol van Belize, na de mindegy.
Tehát mostantól emberek leszünk. Csak ember. Csakember. Ember, enbör, enbar. (En jelentése én, bar jelentése bír, erő, hord.) Énnel bír. Ént hordozó.
„Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk:” Emberikum, Emberisztán.
Országunkat mától hívjuk Emberland – nek!
Milan I. Steiner
