MÓZES: Ez kevés! Ha kikötünk, az emberek, min mentek keresztül, hamar felednek.
S jeled, az egyenes kar, összecsuklik majd, mint a vipera marta ember.
Az embereknek erő kell, egy hosszú távú: Isten.
S egy rövidebb, ki mindig velük van: Az ő neve, Ember!
LARRY HIT: Igen az embereknek erő kell: Egy bosszúálló Isten!
Ám a rövidebb ki velünk van nem más: A Felsőbbrendű ember!
Erőm, mi után kikötünk, örök jeles példa lesz: karom fétis!
A nép melyet vezetek, örökké fenn marad, s vele együtt én is!
MÓZES:A világot az igét és a népet készen kaptad, nem tettél hozzá semmit!
LARRY HIT: Ha csak ez kell, megkaphatod! Hozzá teszem bűnös halálod!
Népemet az özönvíz fogságából, esküszöm, kivezetem,
Én leszek, ki ha kell, özönvízzel pusztítom el az ellent!
A vezető, a vezér, én magam vagyok!
Te Mózes tehetetlen, telhetetlen. Mózes a gyarló!
Leszel tehetetlen, de már vízzel telt haldokló!
MÓZES: Hited nem győzött meg. Hatalmad semmi!
Földet sehol nem látok. Kudarcod emberi kudarc.
Istened nem volt, add át a bárkát, s csöndesen kushadj!
LARRY HIT: Júdás, fogjátok, el vele! Lázad hit nélkül. Prédikál nép nélkül.
Harcolni próbál fegyver nélkül. Karom nem győzte meg poshadt elméjét.
Nem hisz a földben, a vizet imádja, s vele szövetkezve, esküszöm, élte elvetél.
JÚDÁS: Halljon tehát a vízben! Ura lehet saját halálának.
FÉRFI2: Öljük meg! Halállal lakoljon bűneiért!
MÓZES: Az igaz vezető én vagyok! Engem kövessetek, s hazára, földre leltek!
JÚDÁS: Hazudsz! Vén vagy és gyenge. Erőd hamarabb elmerült, mint születésed.
Élted, lángja melegét, ha volt egyáltalán, rég elpazarolta.
Langyos hamu vagy, még csak nem is lángtalan parázs,
S nem sok idő, csak kihűlt elszórt por leszel!
LARRY HIT: Várjatok, halála nem érkezett még el!
Szívét vájja át tőrünk mikor imádott földünk újra előbukkan
S lelkét roncsolja a tudat, hogy lába nem érheti az Újvilágot soha!
Kettős a gyilkosság, de egy az érdem. Erőnk lesz örök példa, s a gyávák múltja nem kísért többet!
Mózest elviszik
Engedjétek ki a galambot! Nézzük, éltünk mely irányba csökken?
Gyors halál lesz utunk, vagy lassú öregedés?
FÉRFI2: Rendben vezérem. Szállj galamb, és keress!
Reménnyel a csőrödben térj vissza hozzánk!
LARRY HIT: Emberek! Volt egy bűnös ki köztünk élt, de másnak adta magát!
Hajónkra felcsalta szennyes életét, züllött minden tette, szavai hazugság.
Vezetni akart minket, - vezér - monda ő, de kezébe még kötőfék sem való,
Inkább kötözni való bolond, ki újvilágot akar, de erős népet oda nem.
Gyengén akart veszejteni, gyáván meghalni, de jóságban élni!
Maradni mindig ember, élet nélkül, föld nélkül, eszme nélkül?
Maradni nép, vezér nélkül, ki szentséget újfent megtoldotta?
A szentháromság, ím Ördög, Isten, s én Larry Hit a vezér s próféta!
TÖMEG: Halál Mózesre. Éljen a Vezér!
LARRY HIT: Halni fog. Élete nem sokára megáll, leszáll, s vissza sosem tér,
Én Larry Hit esküszöm, hogy újra miénk lesz az elrabolt földi tér.
Földet kínálok nektek emberek, s vissza nem kérek semmit,
Ha követtek a végtelen föld tiétek, ha nem, véges, tetemnyi!
Vagyok a vezér, vagyok a hatalmas, vagyok az egyedüli igaz,
Ember, de emberek közt az egyedüli, égi-földi, özönvíz utáni vigasz!
Enyém a világ, tietek Isten,
De, ha kell Őt is száműzöm innen!!!
S teremteni vágyom újfent a földi Éden kertet,
De pokol kapujáról, én Larry Hit, méretet veszek.
Ki ott belép, reménye, s hite én legyek,
Ki nem, a mérce s a pokol végezzen vele!
Ámen.
NŐ: Larry Hit, a galamb visszatért, s csőrében ott a remény,
S a remény szára gyengéden földes, ám bátran győzedelmes!
Ó Larry Hit, vezérünk, előtted borulunk, neked köszönjük,
A női méhek megmenekültek, s a jövő feltölti kiszáradt emlőnket.
LARRY HIT: Készüljetek! Emberek! Állatok! Mindenki! Kiválasztottak!
Közel a menekülés órája. Percei számosak, csak úgy, mint a lázadó Mózesé.
Kötözzétek az árbochoz, s ha a szárazföld rajzolatot ölt,
Akkor ne tétovázz, akkor öld!!
TÖMEG: Úgy van! Halál az árulóra! Halál a gyávára! Halál az ellenségre.
Éljen Larry Hit és a Kar! Éljen az új világ!
MÓZES: Az ő világa, nem az enyém. Noé halála, Larry Hit hatalma, lépre csalt titeket!!!
Noé legszentebb parancsát sértitek meg, ha öltök!
Ne ölj, mert a teremtés, bár tele van élettel, az elmúlásé az idő,
S idő nélkül élni, vagy előtte halni, mint túlvilág nélküli hívő!
Nem éltemet védem, nem félem a halált, a kiválasztást idézem,
Noét idézem, szavai övék.
Noé bárkája, mivé levél?
LARRY HIT: Noé halott Istened messze!
Ördögi csalárd vagy jóságod kelepce!
MÓZES: Tettem vádolja, ki maga tettet!
A hazug te vagy, s most már veled együtt e hajó,
S ki Istennek tetszeleg, csak egy romlott kalóz!
A világ nem lett jobb, az árulás megtörtént.
Én az újabb áldozat,
Te az álruhás kárhozat!
JÚDÁS: Föld, föld! Mi jutalmam? Föld, föld!
LARRY HIT: Öld! Öld! Jutalmad Mózes halála, őt öld!
JÚDÁS: Parancsod örömöm forrása, késem pengéjének fényesítője!
MÓZES: Özönvíz nem pusztíthat többet, a jóság elillan,
A Föld magára maradt, magányos halálom felszikkad.
Jósolom nektek özönvíz utáni Újemberek,
Az özönvíz, tűz képében fog pusztítani újfent!
Mi kiválasztottak, veled az Ördög tevé!
Az egyik teremtve ad, másik teremtve vesz, az eredmény múlandó,
S a tűz diadala, az emberi teremtés kontársága, az ördögi mulató!
„Uram, ne bánts őket, hisz nem tudják, mit cselekszenek!”
Mózes meghal
LARRY HIT: Elment hisz halva született!
Ne feledjétek soha, ki volt vezéretek, eme örvénylő, tajték árban,
Emlékezzetek rám, a vezérre, vagyok Larry Hit az igaz árja!
Velem szövetkezve lesztek nagyok, s még nagyobbak, szikla hittel,
Emlékül e dicső napra, legyen nevem mától Hitler!
JÚDÁS:Éljen Larry HitLarry! Éljen Hitler! Éljen a vezér. Éljen Larry HitLarry! Éljen Hitler! Éljen a Messiás!
TÖMEG: Éljen Hitler! Éljen a vezér. Éljen Hitler! Éljen a messiás!
JÚDÁS: Éljen az út, s a vezér, ki az utat megosztja vélünk!
TÖMEG: Éljen az út, s a vezér, ki az utat megosztja vélünk!
HITLER: Ím elhoztam néktek az újvilágot, mely új időszámítást is hoz!
Nem csalás nem ámítás! Hahaha
Új időszámítás! Hahaha
Faljátok a földet, ízét élvezzétek, fürödjetek a jóban, s diadalomban!
Ímhol az új világ, mely más lesz, mint ez előtt, kicseréljük az elavult díszleteket,
S magunk faragunk értelmet, az értelemnek arcot, s az arcnak szemet, szájat!!
A száj kolomp, s a nyáj tolong, zöld legelők tiétek!
A föld, miből nőnek, a víz mitől zöldek, az enyémek!
Larry Hit voltam, a koldus, most Hitler, enyém a trónus!
A száj kolomp, s a nyáj tolong, zöld legelők tiétek!
A föld, miből nőnek, a víz mitől zöldek, az enyémek!
Nem csalás nem ámítás! Hahaha
Új időszámítás! Hahaha
ÍRÓ: Noé szellemed eseng?
Az erkölcs leomlott, küzdelmed, halálod ármány, kósza ábránd!
A megváltás e szerint nem te magad vagy! Fenntartod hát hálád?
NOÉ: Hálám fenntartom, megvetésem viszont. Örök naphosszat!
Rabigám örök, s a jutalom a világ tartóoszlopa.
Erő, nagyság, menny és föld világa, mely most már együtt él,
De én mozdulni képtelen oszlop, melyben ott a szenvedés.
S fukar jussom egy halk ima, mely csendben sziszeg:
Sok halál, egy életet ha ment, az élet bárkát épít majd.
Főpróbák kudarca feledve, az ősbemutató hoz majd diadalt.
ÍRÓ:Mondd Noé, az ősbemutató vajh mikor lesz?
NOÉ: Várj még, az idő nem érkezett, vagy túl ment, s épp’ visszakéredzkedik.
Nekünk megváltóknak s az embernek, az idő mérhető, s vegyíthetetlen,
Neki a semmiből teremtőnek, az idő csak anyag, mit gyúr naphosszat,
S ameddig gyúrja, lesz aztán emberi idő nekünk, kik számolni tanulnak.
3. SZÍN
Építkezést látunk és egy magas félkész tornyot
FELÜGYELŐ: Dolgozz, hisz messzi még a vég, a nap lassan nyugodni tér,
De mi még nem látjuk, hogy hol van fekhelye, s esténként merre viszi hideg, kimerült kedve.
MUNKÁS: Mi végre e torony, tán a földön nincs elég hely,
S madarak világát kell ostromolnunk, ily magas toronnyal?
FELÜGYELŐ: Mit értesz te a nagy dolgokhoz?
Érteni, mihez értelmet nem adtak, nem leszel képes,
S mondom én, szavaidra jól vigyázz, hisz egy az eszme, egy a messiás,
De sok a hazug, s besúgó álszent, kik egy szóért egyet vesznek: életet, s mindig másét.
S a tied épp oly jó, mint milliók korhadt odva, Bábel tornyot a magasba!
Csalóka látkép, délibáb…
De igaz, hogy messzire látszik, s ha haldokolsz, könnyen érte nyúlhatsz,
Gondolván, emberi alkotás, emberi nagyság, de legfőképpen Isten ujja,
Ám ha teheted s van erőd, Hitlerrel ne húzz ujjat!
MUNKÁS: S te nem félsz, hogy én jelentek?
FELÜGYELŐ: Félek vagy élek, kettő együtt nem lehet!
ÍRÓ: Az első demokrata, mily korán születtek, de sokáig pihentek. Gratulálok, barátom!
MUNKÁS: A magasság Istenig ért? Feljebb már nem lehet, mert az egekbe anyag nem fér!
ÍRÓ: Nem, nem. Tévedés, nem vagyok isteni, sem égből jött szellem!
Visszhang vagyok. Saját magam visszhangja.
Magamban zavart, erőtlen, verdeső mondat, itt-ott tán gondolat,
Ám bennetek, érthető, zengő, egy nyelven beszélő, bábeli forgatag!
MUNKÁS: Demokratát mondtál, mi hangzik szónak, de nyelvnek nem?
ÍRÓ: Egyszerű a szó, s jelentése is. Kéred, elmondom saját gondolataiddal, csak éppen adj jó Szívvel belőle, s én azokba sajátomat ültetem. Mondd hát, mi végre e torony?
FELÜGYELŐ: Hitler, vezérünk parancsolá, építsünk tornyot, mely magasabb a fellegeknél,
Mely eléri az eget, de bírja a földet, mely szilárd és erős, s ha kell a vizeket is elfárasztja,
Mert oly magasra tör, hogy nincs vízözön, mi megmászhatná csúcsát, s annak urát,
Hitlert, ki vezérünk, ki népünk messiása, ki kivezetett minket, az özönvíz árjából,
S találtunk hazát, földet, életet, az ár csekély: e bábel torony, s az árja gépezet.
MUNKÁS: Sokan építjük e tornyot, kevésnek, a célt bevallom nem értem.
Nagy a föld, kincsei mindenkit jól lakatnának, s e torony idegen égbe vágy, égnek tetszeleg,
A földet lenézi, megveti, a napot elveszi tőle, csak távolodni képes, nincs benne tisztelet.
MUNKÁS1: Nagyságot, méretet szemmel befogni nem tudtok!
Csökevény szellemmel görcsösen csapdostok!
A torony ronda, aránytalan s tán híján a harónia: a vezér szárnyai,
Felszállni véle nem tud, kiteríteni föléd nem lehet, haszna egy van Hozsánna!
Sokan dolgoznak, keveset gondolkoznak, a maradékot a hatalmas méret megbabonázza.
ÍRÓ: Tetszenek szavaid, mert ésszerű és egyszerű.
A csillagok is babonáznak bolygókat, de legfőképp embert!
S a nagyság bekebelez mindent, mit a gravitáció megenged.
E torony hát maga a vezér lelkületű gravitáció.
FELÜGYELŐ: Érteni vélem szavaid, de mégis furcsa zengése. Valóban, mint visszhang, Mely fáradhatatlan beszél, de saját szavába vág, s nem hagy, menve jön, mint szemtelen légy,
De beszélj tovább, mert gondolatot adtunk, adj hát cserébe te is. Ki hát a demokrata?
ÍRÓ: Félni vagy élni – mondád - ez alapja.
Vagy felemeled hangod a bűn ellen, s hangod Értelmet nyer,
Vagy felemelt hanggal halsz, halálod, másokban értelmet lel.
FELÜGYELŐ: Ne mondd, hogy a halálnak értelme volna. Annak nincs, csak Istennek,
Mely az élet és halál közti úton eligazít, terel, s megmondja, mit tehetsz, s mit nem.
Életünk egy sűrű erdő, melyet megismerni vágyunk, s ha fénynyaláb beszökik, s világot hoz,
Mindenre, mi rávetül, kiemeljük, imádjuk, s értelemnek véljük, nem vesszük észre, mi fontos.
Mindent bevilágít, mindenki talál, de mindenki keveset, de letenni egymás mellé nem merik,
S így a világ mindig sötét, elveszett, az élet bolyong céltalan, s a halál gyáva, nem emberi.
ÍRÓ:
Emberi szavak, a Bábel torony tövében
Itt vajúdtak hát az első emberi törvények…
S halld,
Demokrata, ki e tornyot lebontja, s utána megkérdi a falu népét, e köveket, hová hordja,
S ha a többség tornyot akar, felépíti újfent, még ha dőre, csúnya szélkakas,
Mert így lesz a börtön: torony, kilátó, mely bár egyforma, mégsem céltalan.
FELÜGYELŐ2: Miket beszéltek csőcselék e toronyról!
E torony népünk tornya, mely emberi kézzel teremt, s Isteni adományt hordoz.
S ott fenn, bízva, megleljük Istent, Emberiség és Ég kibékül, s végre kezet fog.
Istent keressük, mert rég jelent, s jól tudjuk, büszkesége nem engedi,
E toronnyal az első lépést az ég felé, a kiválasztott emberiség teszi!
MUNKÁS: S ehhez minek vezér, minek egy a sokból, ki ég nélkül, földön akar élni,
Miért nem élhet más életet? A vezér életét én mi végre éljem?
FELÜGYELŐ2: Ez lázadás! A vezér ellen kelsz, ki megszabadított,
S az özönvíz rabsága helyett földi életet kínált, s te elfogadtad azt,
Szavad nem lehet, vigyázd, csak úgy, mint hitvány életed!
ÍRÓ: Lám egy botor torony, s máris bábeli a zűrzavar!
Újemberek, kérdem én, hol a tolmács?
Újemberek, kérdem én, az emberi jóság!
A fordító, s nem az arcát, itt-ott orcát…
A jóság, mi nem támad, mi nem kívánja a teret, melynek nem kell hatalom,
Szerényen vékony, mint gyökér, mely nélkül az izmos fa, csak farakás,
Halom, feldarabolt nagyság, mely nélkül a törzs csak kéreg,
A korona avar, s az élőfa rongyos koldus, ki hasztalan kéreget,
Utolsó kívánsága, ha kivágták, mi lehet?
Nap akar lenni, fénnyel, meleggel, ám porrá, hamuvá ég,
Melyre az ember vizet hint, temetve el, szemérmetlen pőrén!
A jóság, újra kikel, elég a földön egy Cadik[1],
Ki sírva temet, boldogon nevet, s szeretve szeret,
Mindent, mi halandó, múlandó, gyarló, de emberi!
FELÜGYELŐ: Isteni nagyság, mi hiányzik földünkről!
MUNKÁS: Földi élet kell, mit, ha kívánják, segíthetik az egek!
MUNKÁS2: Kell a nagyság, kell a szárny, de nem kell hozzá Messiás!
FELÜGYELŐ2: Vezér kell, ki utat épít, ha nincs lent, magáig az égig!
FELÜGYELŐ: Isten előtt leborulok, s a tornyot, e szentélyt neki adom!
MUNKÁS: Emberi értéket, isteni kétséget!
MUNKÁS2: Tornyot még, de százat, nem kell isteni alázat!
FELÜGYELŐ2: Vezért, ki élni hagy, vezért, ki életet ad!
JÚDÁS: Mi ez a lárma? A munka nem halad. Szavaikat nem értem.
Gagyogásuk érthetetlen brekegés, állati, de mely, az sem világos.
HITLER: Elhagyták világom, hagyják el Világom! Halál reájuk!
E torony én magam vagyok, ezt nem értheti kerge, balga tömeg!
Vezéri nagyságom mellett a sok, mindig sok marad, de törpe!
S e nagyság árnyékában gubbaszt mind, ki gyenge,
Hisz merre sújt, ha ledől, nem tudhatom még én sem.
S bár embernek születtem, végzetem mennyország,
Tornyom földön áll, de nagy része égbe lát!
S ha mindez kevés, gyakorlati haszna nincsen,
Ha jön a hullám, elsőnek mászom fel, s a pusztítás, engem fenn talál,
Özönvíznek nevet így én adok, ha túlélem, ha nem:
Torkos Ördög, halott Noé. Fuldokló torok.
Árja hullám, isteni özönvíz. Hitleri torony.
JÚDÁS: S ha minden tiéd, nekünk vajh mi marad?
HITLER: Szíved dobbanása, mely nékem menetel,
Himnusz ez mely tested vérrel tölti fel.
NŐ: Gyerekdalokat akarok újfent, s itt lent. Ölemben születőt. Szülőt!
HITLER: Öljétek, hisz nem jó neki az újvilág.
TÖMEG: Megöljük, hisz ezt parancsolád.
FÉRFI: Igaz vagyok, ki nem kíván parancsot. Igaz termő vagyok,
Termésem igazság!
Termésünk, mézga a fán, mi csordogál,
Törvény nincs, csak idő, mely poroszkál,
S, ha kell bűbájos borostyán,
De vezér, ki fákat kivágja, s nevét mézgába, borostyánba vájja,
Nem kell!
HITLER: Öljétek, hisz nem jó neki az újvilág!
TÖMEG: Megöljük, hisz ezt parancsolád.
FÉRFI:
Te gyarló ember vagy, ki hatalmat kerestél, mely jól áll,
Mi ölni nem tudunk, így távozásra szólítunk, tűnj, s légy átkozott,
Ám csak annyira, hogy ne találj bárkát, mi az újvilágba áthozott.
HITLER: Öljétek, hisz nem jó neki az újvilág!
JÚDÁS: Elfogyott mind, ki ölni volt képes, s elfogyott mind ki élni vágyt!
HITLER: Ketten maradtunk, az édes kettes: Élet s Halál.
ÍRÓ: Jól mondád, mert az igazság:
Nincs teremtett jó, nincs teremtett gonosz, de van örök hiány,
Melybe a gonosz szüntelen utat keres, élvezettel fürdik, mert az emberiség,
Bár születésétől fogva jó, a hiány, mit lel, eredendőn gonosz, s benne a csapda:
Az ördögi kereszt, melyet az ördög cipel, néha elfárad, s hol semmit sem talál, letesz.
Te lehajoltál, vagy még azt sem, rád tették.
Noé igazságát elhagytad, az emberiséget elfeledted,
Istened sosem volt, így magad írtad át a Böresit-et[2]!
Bárkát nem építhettél, vágytál toronyra, s műved az emberek nyelvére ragadt,
Nem értik már egymást, zagyválnak, elég volt egy ember, s egy céltalan kaland.
S nem értik: a virág saját fáján, illatos és termő!
Leszakajtva: rothadt, bűzös, örök meddő, fertő!
A világ legszebb virágpora, méhrajnak nem elég,
Ezer letépett virág a mezőn, gabona nélküli kenyér.
Egy született Jóság, mint egy csepp a tengerben.
Millió? Tenger, melyre bármilyen hajót építhetsz.
Ez hát az űr, mit a teremtés s Istenünk hagyott,
A jó, két emberre, Évára és Ádámra szabatott!
S mondá Isten:
Megzavarom nyelvüket, hogy ne értsék egymást, e bábeli torony soha ne érjen fel hozzám!
Volt Édenkert, hol volt táplálék, s emberi beszéd, nem volt bűn, de volt könnyű termény.
Volt Noé kinek adtam bárkát, hogy a készből teremtsen, s isteni jóságom halállal elvesse.
ISTEN: Ám az ember mindig többet akar, és mindig balgán!
Életét nem ismeri, de Istenét mérlegre teszi csalfán.
Földje nagy, horizontja messzi, mégis láthatatlan világom kell neki.
A földi időt nem érti, de végtelen birodalmam bátran hódítaná,
Istenekkel vív csatát, de emberekkel háborút, békét nekem kínál!
S nem érti: békétlen emberek, békés Isten béklyói,
S a ledobott béklyó sebe, levet ereszt,
Emberekkel kötözöm be a felkoncolt eget!
S ha mindez nem elég, mert átvérzik a kötés,
Az emberi élet értelme lesz sebemen, öltés.
Ember!
A seb, ha gyógyul, ha nem, az öltés ott marad,
Feltámadásod hozza meg a gyógyító, örök tapaszt!
E torony, az emberiséget magasba emelni nem képes,
Vízözönt megállítani erőtlen, lakni benne nem lehet,
Földön nem mutat, világomba ormótlan, sok benne az anyag,
Nem fegyver, nem épület, nem lelki szentély, még csak nem is szalag!
Ember! Mondottam volt fáradhatatlan, csüggedéslen:
Földön élj, jóságod pazarold, a világűrt hagyd meg nekem,
Ha nem így tevél, az ég csillagai lentről barátságos színek
Alant perzselik sebesre szíved!
Kívánd a távolt, a messzit, míg a távolságot le tudod mérni,
S mindig visszavágyj,
mindig visszanézz, s jól vigyázz!
