3 SZÍN
Barakkban vagyunk
ÍRÓ: Ó bűzös leheletek, ó csontsovány emberek,
Ó emberi testek, túlságosan is szerető tetvek,
S élettelen anyai sóhajok, elmúlhat-e úgy a világ,
Hogy a megkapott 8. napot, szinte üresen hagyom?
RAB: Figyeltem, gyenge sóhajod, mellkasod mozgott,
S a szád görbült. 8-at mondtál, te őrült?
ÍRÓ: Értetted szavam? Van hát itt ember, ki élni akar?
RAB: Olyat itt nem találsz, csak új Bibliát!
A hetedik napon az Isten megpihent, de én, Ávrahám, a nyolcadik napon őt meglelem!
Isten, ím itt vagyok! Biflázd a halált: halt, schnell, ciklon B. Ha kell, megásom sírod én!
ÍRÓ: Nem tudod, mit beszélsz!
Vétkét belátta, s minden hullát itt e háborúban fiává fogadott!
Van már eredendő jó, s az emberiség megkapta a 8. napot.
ÁVRAHÁM: Igen, annál jobb: Halt, snell, ciklon B, megásom a sírod én!
ÍRÓ: Mit tehetnék, írom.
Eljő a teremtés nyolcadik napja:
S mondá egy Muzulmán: Éltem éltem, nincs éltem! Éltem éltem, nincs éltem! Éltem éltem, nincs éltem!
S mondá egy másik Muzulmán: Mállik, múlik a kuli tréfa, tréfli hulla tréfli múltja, tréfli hulla tréfli múltja, tréfli hulla tréfli múltja.
S mondá Ávraháml: Biflázd a halált: halt, schnell, ciklon B. Ha kell, megásom sírod én! Biflázd a halált: halt, snell, ciklon B. Ha kell, megásom sírod én!
RAB: Látom, hogy írtál szép gondolatok,
De mit várunk magunktól, teremteni Auschwitzban nem könnyű dolog!
Az élet szépségének festéséhez, bő szőrű, puha ecsetet venni,
S, ki „árulja”, ki „tukmálja” – nem más – mint egy géppisztolyos náci?
Lehet-e szép, mit alkotál, ha az alkotás minden darabja hamis, lopott,
Gázkamra, krematórium – múzeum helyett – hová műveid kiállíthatod?
Papolhatsz-e boldog gyermeki lélekről, lenyugvó napról, mely nyújtózkodva vissza tér?
Szeretheted-é a fénynyalábot, mely az árjáknak segít,
Vidáman, fényesen sovány hullákat nyalábol nekik,
S mindent megvilágít, kecsesen, gyorsan, szépségesen,
Csak egyet nem tesz: Szenvedésüket nem tartja nagyító alá, hogy a világ belobbanjon,
S az emberi hőtől, a Nap, hacsak egy másodpercre is, de megizzadjon!
Elmondom én, hogy mit csinálsz, mi küzdelmed, miről papolsz, vagy rabbinolsz!
Művészi hittérítő vagy ki a nap büdös izzadság cseppjét,
Őszintén gyászoló, temetői könnycseppnek fested meg,
S hazudsz gátlástalan mindenkinek életről, reményről,
Igéről, Istenről, Ördögről, és legfőképp, egy új Teremtésről!
ÍRÓ: Imádkozom, mást nem tehetek:
Élj a mának, de félszemmel fürkészd a jövőt, a múlt játéka csengjen füledbe, és
Soha ne feledd, hogy a teremtés nyolcadik napja, egy örökmozgó, látóhatár nélküli végtelen!
S a végtelen mögött én, eljutni hozzám mi végre?
Saját világod hódítsd! Ne fájjon a fogad az enyémre!
RAB: Ámen, ám legyen!
Írd: Első nap teremtette Isten az eget és a földet.
Rabnak reményt, az eget, a hulla a földet örökölte.
Élni is lehet a földön, halni meg az égben, teremtésed jó kezdet,
Áldott legyen mind a 77 neved. Ég és föld, a jó öreg nagy bumm, itt egy világ kiált:
Ez első napunk!
ÍRÓ: Térjünk hát nyugovóra, egy sor, mit alkotnunk lehet.
Holnap folytatódik e fantasztikus bibliaóra.
Másnap táborban
RAB: Van már földünk, hogy szenvedjünk, s van egünk, hogy füstként szálljunk.
Kéne világosság, hogy lássunk szeretetet és sötétséget, hogy álmunk nyugodt legyen.
ŐR: Sorakozó! Gyorsan! Az ország megmentője látogatott el hozzánk.
Próbáljatok meg embernek kinézni, bár bűzötök, szarral telt posvány.
Ő Hitler, vezérünk! Vérünk ontjuk, de kell a vér,
Mert cigányok, zsidók vére olykor nem elég!
HITLER: Disznók, alantas lusta népek!
Itt előttem álltok, hasznotok a Reich-nek zéró, nulla!
Kár, hogy szült anyátok, mert pénzbe kerül minden hulla!
A kiválasztott nép mi vagyunk, németek, árják.
Ti is választottatok egykoron, egy testet a keresztfán,
De kapzsiságotok folytán Istent nem adtatok hozzá!
Noé válogatott, Jézus kiválasztott, az eredmény én vagyok,
A kiválasztott nép a német, a földi paradicsomot elhozom,
Ám nincs mindenkinek hely, satnya valláskórók, halállal lakoltok!
Öld a zsidót és a cigányt, öld a mást, a tamáskodót,
Ölj mindent, mire rámutatok, erős a német, felsőbbrendű, hisz láthatod,
Merre mutat, mennyekbe tartó, töretlen, egyenes náci karom!
ÍRÓ: Ismerős a vezér. Hol láttam, hol hallottam valahol rég?
Ó Istenem, hisz ez Larry Hit, szolgája Noénak. A koldus, kit Noé elsőnek vitt fel a hajóra.
Ó Noé, mit tettél? Láthatod a bűnt pártoltad egykoron!
NOÉ SZELLEME: Tévedtem, de ennek oka volt,
S az ok már akkor is maga a teremtés mennyisége volt.
A gonosz megmaradt, elfoglalta az újvilágot,
A nyolcadik nap lapjaira, most írni én kívánok.
Jóság emberiség nélkül, mint Isten Noé, s Noé bárka nélkül.
Minden hová eljutok minden parányi porszembe,
A ciklon B gáz dobozában is meglelhetsz engemet. Ember,
Légy erős és bátor, mert én Noé a Jó, ott leszek, ha bűnt hozat, Larry Hit a kárhozat.
ÍRÓ: Ó még egy nap, s a teremtés egyre halad.
RAB: Tartó egek, zuhanó lelkek, világunk tartóoszlopa.
Egek, mely, ha megremeg, az ember elveszett, létét karóba húzza,
Ám leszúrni nincs hová, így megmenekül. Isten méhének vize,
Anyai áldásként eget teremt a magzatnak, Isten méhe, élet íze: Második nap
ÍRÓ: Ó messze még a vég. Teremtsünk gyorsabban. Gyors a halál, kevés a lét.
RAB: Teremteni gyorsan nem lehet. Várd a következő napot. Míg élünk, teremtjük létünk!
EMBERI FÜST: Gyorsan teremtsünk. Elfogy a lélek.
Ennyi halál és füst, a teremtés második napja szemem elől illan,
Ne egy ember teremtse a Bibliát, mi nem vagyunk Isten, belőlünk lehet több!
Megmaradt szilárdak, órák, percek, most én írok tollba nektek.
Isten teremtett mindent, mi fontos a Szentkönyv szerint,
Az ajándékot megkaptuk, de játékunk szerinte hamis.
S végén teremtette Isten az embert az Ő képére.
Nézz rám Istenem, vajh látsz-e itt embert?
Te láthatatlan vagy, teremthettél volna látható lelket!
Képére teremtett, képtelen tett. Itt ő is képtelen leng!
Emberi teremtők, auschwitzi temetők, teremtsetek!
Könyörögve kérünk, esdeklünk, ne tétovázzatok!
Teremtsetek, mi adatik, teremtsetek, mi csillan,
Teremtsétek a legrövidebb világot, mi csak villan,
Ám nekünk örök békét hoz, s nektek örök vigaszt!
EGÉSZ BARAKK: Szürke világunk sarjad, földje lakhely nekünk,
Kibújunk, mint a virág, s kalász, fa, bokor és fű,
S bebújunk, mint száradás, elmúlás, halott, ha lesz a volt.
Mondá Isten: Tarló és sarló:
Harmadik nap.
Fénytelen ég, sötétlen föld. Fénytelen, mert Isten földet teremt, sötétlen,
Mert még nincs emberi halott. S ím az égen kigyúltak a csillagok.
Leszáll az ég a fényért, s Ádám földből, földbe végzé.
Negyedik nap.
A mozdulatlan lét mozdulni vágy, harsogja a szél illatát,
Kergeti az illatot, szállva leng, büszke magasságot fest,
A puha mély nyújtózkodik, vizet szimatol, benne nincs illat,
Nincs zümmögés, de nyálas teste simul, s benne minden virul,
A lelkek első kavalkádja, természet első harsonája:
Tocsogó éltek, suhogó dallamok, mondá Isten, hogy ez mind szép és jó:
Ötödik nap.
A világ kész, látod a fényt, s a meleg lebeg, de ha kell hideget ereszt.
Minden sima, érthető, egy nyelven beszélő élet dobog mindenben,
Mi enni kér, mi enni ád, s mi sejtnyi lélegzet.
A horizont kerek, a föld forog, mindenki teszi a dolgát,
Szabadulni nem akar, örökre elfogadta, majszoló sorsát.
Szabály, s törvény önmagát és szavát adja:
A látóhatár végtelen, arra nem merészkedem;
Az űr tágulva tágas, kutatni táguló bánat;
Értelmet lelni a rothadó, táguló világban,
Mi el nem köszön soha, ki nem ígér biztosat,
Kit nem érdekel az űr, az idő,
Az időtlen űr, űrtelen idő.
Egyetlen öröm, egyetlen apró, gyarló cél:
Rothadva, porladva mindenki örömére essem szét!
Hallja a temető nélküli, teremtett világ,
Állatok, s növények komposztálnak imát:
Illatom bűzös, oltárom a dombon komposzt,
Életem értelme Isten, ki mindenkinek oszt kosztot.
Ám jő egy siheder dallam, szöcskeugrás, sántikáló napsugár, egy cseppnyi, mennynyi ötlet,
Jő egy tágulásba fáradt világ, egy tüske szúrta szirom, egy kertészkedő robot, egy légy köpet.
Ember kell, Isteni képmásra!
Ember kell, Isteni étvággyal!
Ember, ki mindenek koronája,
Ember, ki mindenkit leigázhat!
Ember, ki él, regél, s imája érthető,
Embert, Istent, Teremtést – akár – Ördögöt éltető!
S látá Isten, hogy mit teremtett jó.
Hatodik nap.
RAB: Rám került sorom, ez most nem írás, sorsom sírt ás.
Én jövök a sorban, s a gyilkoló sorsban. Író, írd tovább a nyolcadik napot!
ÍRÓ: Azt teszem, de lehet, hogy elolvasni nem fogja senki. Vég nélkül pusztít a vég.
RAB: Most meghalok, még egy sor, halld, halk dalom.
Sós könnyem, a sors könnyen ráncigált,
de ha újra születnék, nem kérnék más sorsot, csak édesebb halált.
Sótlan könnyet, a sors úgyis könnyes. Édesebb halált!
ÍRÓ: Meghalt, de csodát rejtett halála. Megújult az élet, valósággal ujjong.
Elmenekültek az SS őrök, szabadok vagyunk. Új a világ, s új a cél.
Miután mindenki, most végre a Teremtés is megtért!
ÖRDÖG: Sikerült, harcom!
HITLER: Világom elpusztult, nyakam hurok méretű, testem ördögi bárkán sistereg
Lelkem szembe köp, átkoz, ő még él, én elpusztultam, s többé nem lehetek.
HITLER LELKE: Gyűlöllek minden emberi gyűlölettel, mit a világ valaha hordozott,
Szenvedve gyűlöllek az évekért, mit hozzád rendelt örökké átkozott rossz sorsom!
Megtagadom testem, testet öltött gonosz, megtagadom magam is, ó Istenem ne vedd zokon!
(Hisz, jól tudom, a Lélek tiéd)
Lélektelen halottak temetője legyek,
Pusztuljak, halljak, szűnjek, és legfőképp soha ne öltsek testet!!
Legyek a világban feketelyuk, láthatatlan, ám sejtető hitleri hatalom.
Jer közelebb, jer, ne félj, lépkedj utód,
S mostantól nincs erő, ki e végtelennyi sötétből kihantol.
ISTEN: A rabság elárvult, de szabad mindenki, elhagyták őt az idő tágulásain,
Szárnyal minden, mi Istent akart, űzött, kérlelt vagy csak tért nyert:
Ördög, Biblia, Ember, Állat.
Nem látják egymást, nem érzik világuk, de cseppnyi varázsuk oda ültettem beléjük,
Hogy honvágyuk, mint iránytű megmutassa, merre száguldott el emlékük!
A világ fennmarad, s vele együtt Evilág!
Mindenki rója tovább rég megkezdett útját.
Kacajom újra hangzik égboltozatok között, csapódik, odaüt, reng, fetreng,
S az emberek tudják, hogy Istenük boldog, létét élvezi, Emberét szereti,
S a fogságba esett időt útjára engedi.
Idő, mit én mérek, idő mi engem is méreget,
S ha ereje, eleje lankad, új időt kéreget.
Idő, mi mindent majszol, felfal,
Idő, mi mindent hajszol, felajz,
Tűnődve tűnök, hol eltűnök, hol meg előtűnök, most már velem az Ördög,
S az örökkön örökké hálás közönség, te, az Ember, az Ötszög.
Egy az Isten, mindegy hány a neve, mindegy kiket perzsel imádott heve!
Az Ördög kettő, ki most elásta csatabárdját, gonoszt öl, s emberre vet áldást!
Az Élet a harmadik, mely mindent megfog, összeragaszt, mely értelmet ad-vesz, ettől gazdag!
Négy a semmi, a nincs, a láthatatlan, az Értelem, mely mindent összerak, mi előtte szétesett,
De mindig rosszul, mindig javít, s a Semmi egyre bővül, s egyre taszít.
Az idővel játszadozz, s ne vele, az idő lesz, mi Semmit, ha kell, megfelez,
S adja mindenkinek, hogy jusson, a világ mindenki lelkébe eljutott,
De megmutatni nem tudja, mert ahogy lelkéből előveszi,
Egy Világmindenség bömböli az űrbe: De hisz nem látok semmit.
Az ötödig szög legyen látnok, s legyen kulcsa,
Ha egyik lazul, legyen másik, mi meghúzza!
Ó ember, kit mindennél jobban szeretek,
Ki gyakran megérint, s imája delejes.
Ember, megadtam neked, miért harcoltál,
Miért velem összetűztél, s gyakran dacoltál.
A teremtésben kínálok neked szerepet,
Világomból kínálok neked egy szeletet,
A 8. napot írd, legyen a teremtés leghosszabb napja - soha meg nem szűnő, mindig ragyogó,
Mindig rotyogó, emberi imát bátran sajtoló, a világmindenség pódiumába itt-ott karcoló –
Isteni szellemmel, emberi imával, gyermeki mosollyal, felnőtti nyállal átitatott nap!
NOÉ SZELLEME: Író, szabadok ez után sem leszünk, láss engem, nyugalmam nincsen.
Az idő elszabadult, minden kísért: Sors, Genezis, Ördög és Isten,
A teremtés napjai, a Biblia lapjai, halálok rabjai, életek papjai.
Most az életek papjai, a láger felszabadult. Döntésed helyes volt, hited erős,
Lépkedj a túlélő jókkal kifelé, s szavaljátok a 8. nap meglévő szavait.
- Írj, vagy szavalj, egyre megy, e szavak, valaha volt emberek!
Ó Író, halld a boldog Noénak szellemét:
- Írj, vagy szavalj, egyre megy, e szavak, valaha volt emberek!
Örök barátom, emlékezz meg rólam, ne feledj, s ne feledd!
- Írj, vagy szavalj, egyre megy, e szavak, valaha volt emberek!
ÍRÓ: Ám legyen!
A teremtés nyolcadik napja:
Sziszegé a szent könyv: Eredendő bűn kezdetektől fogva, a jót kikezdi az eredendő rozsda! MINDENKI: Sziszegé a szent könyv: Eredendő bűn kezdetektől fogva, a jót kikezdi az eredendő rozsda!
ÍRÓ: Mondá az Ördög: Boldog vagyok, mert írva vagyon, az Ördög megteremtette a jót a hetedik napon.
MINDENKI: Mondá az Ördög: Boldog vagyok, mert írva vagyon, az Ördög megteremtette a jót a hetedik napon.
ÍRÓ: Mondá az Isten: Fiammá, s lányommá fogadlak titeket mind. Együtt áldozunk, áldozatunk örök. A világmegváltásra, a jóságra ikertestvéremmel, az Ördöggel török.
MINDENKI: Mondá az Isten: Fiammá, s lányommá fogadlak titeket mind. Együtt áldozunk, áldozatunk örök. A világmegváltásra, a jóságra ikertestvéremmel, az Ördöggel török.
ÍRÓ: Az Ördög és Isten kibékült, s a teremtés nyolcadik napját az emberiségnek adta emlékül.
MINDENKI: Az Ördög és Isten kibékült, s a teremtés nyolcadik napját az emberiségnek adta emlékül.
ÍRÓ: S mondá egy Muzulmán: Éltem éltem, nincs éltem! Éltem éltem, nincs éltem! Éltem éltem, nincs éltem!
MINDENKI: S mondá egy Muzulmán: Éltem éltem, nincs éltem! Éltem éltem, nincs éltem! Éltem éltem, nincs éltem!
ÍRÓ: S mondá egy másik Muzulmán: Mállik, múlik a kuli tréfa, tréfli hulla tréfli múltja, tréfli hulla tréfli múltja, tréfli hulla tréfli múltja.
MINDENKI: S mondá egy másik Muzulmán: Mállik, múlik a kuli tréfa, tréfli hulla tréfli múltja, tréfli hulla tréfli múltja, tréfli hulla tréfli múltja.
ÍRÓ: S mondá Ávrahám: Biflázd a halált: halt, schnell, ciklon B. Ha kell, megásom sírod én! Biflázd a halált: halt, schnell, ciklon B. Ha kell, megásom sírod én!
MINDENKI: S mondá Ávrahám: Biflázd a halált: halt, schnell, ciklon B. Ha kell, megásom sírod én! Biflázd a halált: halt, schnell, ciklon B. Ha kell, megásom sírod én!
ÍRÓ: Mondá Noé: Légy jó és bátor, én Noé a jó, ott leszek, ha bűnt hozat, Larry Hit a kárhozat.
MINDENKINEK: Mondá Noé: Légy jó és bátor, én Noé a jó, ott leszek, ha bűnt hozat, Larry Hit a kárhozat.
ÍRÓ: Mondá az Emberi Füst: Képére teremtett, képtelen tett. Itt ő is képtelen leng.
MINDENKI: Mondá az Emberi Füst: Képére teremtett, képtelen tett. Itt ő is képtelen leng.
ÍRÓ: Mondá a rab: Sótlan könnyet, a sors úgyis könnyes, édesebb halált!
MINDENKI: Mondá a rab: Sótlan könnyet, a sors úgyis könnyes, édesebb halált!
ÍRÓ: Mondá Noé: Az idő elszabadult, minden kisért: sors, genezis, Ördög és Isten, a teremtés napjai, a biblia lapjai, halálok rabjai, életek papjai.
MINDENKI: Mondá Noé: Az idő elszabadult, minden kisért: sors, genezis, Ördög és Isten, a teremtés napjai, a Biblia lapjai, halálok rabjai, életek papjai.
ÍRÓ: Mondá a Barakk: Egyetlen öröm, egyetlen apró, gyarló cél:
Rothadva, porladva mindenki örömére essem szét!
Hallja a temető nélküli, teremtett világ,
Állatok, s növények komposztálnak imát:
Illatom bűzös, oltárom a dombon komposzt,
Életem értelme Isten, ki mindenkinek oszt kosztot.
Ám jő egy siheder dallam, szöcskeugrás, sántikáló napsugár, egy cseppnyi, mennynyi ötlet,
Jő egy tágulásba fáradt világ, egy tüske szúrta szirom, egy kertészkedő robot, egy légy köpet.
Ember kell, Isteni képmásra!
Ember kell, Isteni étvággyal!
Ember, ki mindenek koronája,
Ember, ki mindenkit leigázhat!
Ember, ki él, regél, s imája érthető,
Embert, Istent, Teremtést – akár – Ördögöt éltető!
S látá Isten, hogy mit teremtett jó.
Hatodik nap.
MINDENKI: (a nézőkkel együtt) Egyetlen öröm, egyetlen apró, gyarló cél:
Rothadva, porladva mindenki örömére essem szét!
Hallja a temető nélküli, teremtett világ,
Állatok, s növények komposztálnak imát:
Illatom bűzös, oltárom a dombon komposzt,
Életem értelme Isten, ki mindenkinek oszt kosztot.
Ám jő egy siheder dallam, szöcskeugrás, sántikáló napsugár, egy cseppnyi, mennynyi ötlet,
Jő egy tágulásba fáradt világ, egy tüske szúrta szirom, egy kertészkedő robot, egy légy köpet.
Ember kell, Isteni képmásra!
Ember kell, Isteni étvággyal!
Ember, ki mindenek koronája,
Ember, ki mindenkit leigázhat!
Ember, ki él, regél, s imája érthető,
Embert, Istent, Teremtést – akár – Ördögöt éltető!
S látá Isten, hogy mit teremtett jó.
Hatodik nap.
MINDENKI: (a nézőkkel együtt) Mondá az író: A történet így esett. Ez egy eset.
ÍRÓ: Mondá bizony: A történet így esett. Ez egy eset.
ÍRÓ: Mondá Isten: A teremtésnek most már vége, a teremtmények beérnek, ha érnek, s élnek, s termést kérnek!
MINDENKI: (a nézőkkel együtt) Mondá Isten: A teremtésnek most már vége, a teremtmények beérnek, ha érnek s élnek, s termést kérnek!
Ámen.
VÉGE
Milan Steiner
