HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
Az Író rab egy koncentrációs táborban a II. világháborúban.
ÍRÓ: Újra sor, újra kiválasztás. Újabb kiválasztott nép.
Istenem vagy Ördög, e játékból nem volt még elég?
„A jók karanténja, a gonoszok halála,”
S aztán az egész móka, újra meg újra.
Vagy ez egy újabb játék? De hozzá, hol a szabálykönyv, a Biblia,
Hol pontosan megleljük, most éppen mely népnek kell meglakolnia?
Mikor lesz az élet tömény, de ízetlen, vagy híg, de illatos,
Mikor lesz éltünk, egyszerű, de mégis kalandos,
Mikor lesz éltünk ehető, számunkra embereknek is,
Mikor teremtesz végre pincért, kitől rendelhetünk is?
Haha…!!!
ÖREG RAB: Figyelj fiam! Ha tanácsot adhatok. Húzd ki magad, izmod feszíts,
Mert halál mindkét út, de az élet jobbra legalább áldásos kört ír.
ÍRÓ: Valami nem kóser. A Biblia kiszáradt lapjai itt elporladnak kezemben s elmémben.
Hisz hát írva vagyon:
A kiválasztott tömeg jó, megmarad a gonosz heve,
A rossz elpusztul és a kerülő utat ő írja le.
A jó, ha mégis hal, poraiból egyből feltámad,
A gonosz, bár mindig visszatér, jussát újra megkapja.
ÖREG RAB: Fiam, a jóság s a gonosz itt szerepet nem kaptak.
Ha élni akarsz a pokolban, jobbra menj,
S ha a halál inkább, balra a biztos menny.
ÍRÓ: A cselekményt nem értem. Hol Noé, s hol a Bárka?
Csak barakk van itt, mi hasonlít. Hasonló a betű, a kinézet, s a nagyság,
De egyik az élet tutaja, a másik a halál révésze.
A különbség, mit hordoz egekbe kiállt!
ÖREG RAB: Figyelj, most te jössz! Mutasd meg erős életed, mutasd meg lankadatlan énedet!
MENGELE: Fárasztó Istennek s Ördögnek egyszerre lenni! Oly nehéz a döntés.
Élet vagy halál? Vagy tán mindkettő? Rusnya patkányok tömege kérlel,
Eltaposnom rögtön nem lehet. Nehéz döntés! Kiválasztott nép tagja,
E halom gyülevész posványt, mily gyorsan csapolhatja?
Kiket itt-ott élve meghagyunk, csak küldetésünk segíti.
S ha kész a mű, s a világ árja-náci,
Kezdődhet a teremtés, s benne egy jobb genezis.
ÍRÓ: Éltem vajh mit kíván?
MENGELE: Jobbra! Élj! Alantas, rusnya féreg! Majd megölünk,
De először földünk legyen porhanyós, s aztán emberi trágyád élessze kalászunk,
S, ha már erre sincs szükség, hamudat a szél hordja szét!
ÍRÓ: Életem nem így képzeltem, de sorsom varga betűit elolvasni, nem tudom.
Hé, öreg, hol vagy?
ÖREG RAB: Félúton a mennybe vagy pokolba.
ÍRÓ: Ó Istenem, adj jelet, mutasd meg jóságod, s erőd!
Csak szűk emberi agyam nem látja fától az erdőt?
ÖREG RAB: Leéltem életem. Ez nem kevés.
Voltam boldog is, így meghalnom nem nehéz.
Nyugodt a szívem, szinte nem dohog,
Ég veletek, csöppnyi, kihunyó csillagok.
Haragos Istenünk megbosszul, kiválasztott nép vagyunk!
S a gyilkosok elnyerik ördögi, visszatérő jutalmuk.
ÍRÓ: Milyen kiválasztás? Itt mindenki meghal, kivéve a gonoszt.
A gonosz válogat itt kénye-kedvére,
S minden, mi jó, vagy lehetett volna,
Kiírtja előre több nemzedékre! . . .
Ó, Istenem, mi végre szenvedésem?
Mit cselekedtem, hogy a végzet ily rútul ér be? Hol a megváltás, mit ígértél?
Vajh hát ő a fő szereplő, az embert öltő, embert öl ő, nem kell neki emberöltő!
Hahaha…
NOÉ SZELLEME: Fordult a kocka. Főszereplő te vagy, de nincs döntésed, se bárkád.
ÍRÓ: Hol a jóság, mit ígértél? Hol a megváltás, melynek zászlaját boldogan lobogtattad?
NOÉ SZELLEME: Bevallom, a mennyiséggel baj volt. Jön az új adag talán?
Atyám félt, mert a mennyország jósága, képes megvakítani emberi homályod.
ÍRÓ: Értem én, tiszta beszéd. A Napot lehozni a Földre nem lehet, ha vacogva fázol. Óvatosan kell bánni a jóval, de vajh’ végignézted-é történelmünket?
Nem tán az oroszlánnak volt igaza?
NOÉ SZELLEME: Elismerem tévedésem.
Legyen a földön gyilkos, de szeresse ösztönét!
Legyen a földön gonosz, de keresse végzetét!
Ne legyen ember ki gonosz gyilkos, ösztöne nem sújt,
S a véget Istenétől elvette, kezdetet véres kézzel gyúr!
Ám a remény közel, érzem szívemben,
E háború gyógyír lesz üszkös sebekre!
ÍRÓ: Remény? Nézz szét: emberek kínoznak,
Ölnek, pusztítanak vég nélkül, s nincs egy oroszlánbendő
A közelben, mely jóllakottságra figyelmüket felhívná!
S nézz meg engem: parányi életem egy szelet kenyér lyukain boldogan átfér.
Istenem, nincs többé. Kifogytam az ateista imákból is már. Életem utálom.
Születésemet gyűlölöm, s halálomhoz nincs erőm lépkednem. Nincs se előre, se hátra.
Ó, Noé, mentsd meg emberi mivoltom.
Temess el, ha jön a vég, egy sírdombon.
Kérésem nincs, sírhantom hant legyen.
Emberi csontok, pokol parazsa,
Boldog nem leszek már soha,
Nincs az az angyali, isteni, földöntúli csoda!
Mikor elkezdődött, azt hittem: na végre, jön az újabb adag.
Isten újfent megelégelte tetves emberét, s a féregtelenítés veszi kezdetét!
Kerestem, ki építi a bárkát? Hol gyűlnek a jók, hogy a lehetetlent,
Újra meg újra, lankadatlan, akár hitehagyottan, de megpróbálják.
S ki a modern Noé, ki magára vállalja a döntést.
A kiválasztott Noét kerestem, s hozzá népét,
S nem leltem mást csak két kiválasztott népet,
Hozzá izzó poklot, s Mengele két kezét, s hozzá rendelve egy döntést.
Egy a döntés, de hossza más, egy rövid vedleni való élet, s alatta hosszú halál!
Utána valóban vízözön, de e lángot elfojtani az sem bírhatná!
Ide több kell, Biblia, de kettő, vagy száz, melyeket újra írhatnánk!
NOÉ SZELLEME: Szemed előtt a hajó, s a nép! Író hová tetted szemed?
ÍRÓ: Változtak a szerepek, vagy a könny, szemem után szétmarta eszem?
ISTEN: Hagyd Noé! Majd én. Minden felelősséget vállalok.
Író itt mindenki Noé, s mindenki bárkát hord a vállakon!
ÍRÓ: Ah érteni vélem szavaid. Nem, én fellázadok ellened!
Én élni akarok, nem Isten fiaként halni.
Poszthumusz kitüntetések számomra, talmi!
A világot megmenteni vagy megváltani nem tudom,
A megváltók, s a hősök korán halnak, de hisz ezt te is jól tudod!
Hahahahahah
ISTEN: A világ megváltozott, s vele együtt én is!
A kismegszakító elromlott, a rossz újra áramlik.
ÖRDÖG: Bevallod hát igazam. Teremtésed hibás volt, renyhe, tervezetlen.
ISTEN: Bűnöm, ha van, az egy:
Hagytam, hogy bizonygasd vélt igazságod, kényedre-kedvedre.
ÖRDÖG: Most végre látod, hogy együtt kell alkotnunk. Adj nekem 24 órát, egy napot,
A teremtés hetedik napját, s a világ jósággal tölti fel aranyló napod!
ISTEN: Miért hinnék neked?
ÍRÓ: Bocsánat, hogy közbe vágok, a vita érdekes és jogos, de én éppen éhen halok.
ISTEN: Hallgass!
Bújj meg, vagy vinnyogj, ha kell, de soha ne gondold, hogy agyad uralma valós hatalom,
Képzeted, mi szárnyal s üldözőbe vesz nem más, mint kósza meteorit egy nyári hajnalon!
Lucifer, miért higgyek neked? Milliónyi példát hoztál,
S a vég mindig egy volt: gonosz gyilkos, pokoli halál.
Útszéli kocsmában találjuk magunkat. Az ördög egyedül iszogat a bárpultnál.
ÖRDÖG: Iszogatok. Egyedül vagyok. Egyszerű válaszon töröm a fejem.
Berúgtam. Nehéz a fejem. Fáj is. A magyarázat kesze. Az is igaz, hogy kusza.
Hej csapos! Egy dupla wiskyt! Elrappelem!Letrappolom!
Hej Tesókám, nem vagyok más csak egy láz!
Kapiskáld! Felmegy a lázad, gyenge leszel!
De a vírust kicsinálja s te elleszel! Ellenszer!
Itt a szérum de van egy bibi. Mi az? Ki az?
Mellékhatás vagyok! Vagyok, ami vagyok!
Te vagy az Isten a jó, a gyógyszer! Óvószer!
Ember!
Vedd magadhoz az Urat, hogy meggyógyulj! Kevés!
Kérdezze meg orvosát vagy arról kódul!
Mellékhatása Lucifer! Mellékhatása Lucifer! Mellékhatása Lucifer!
Isten gyógyít, de van egy bibi!
Sok a mellékhatás, a Luci s a Feri!
Mert
Mellékhatása Lucifer, Mellékhatása Lucifer, Mellékhatása Lucifer!
Bátyuskám! Ez így lesz fair! Igy lesz fair!
Mert
Mellékhatása Lucifer! Mellékhatása Lucifer! Mellékhatása Lucifer!
ISTEN: Furcsa e füst. Szagtalan, de maró. Csöndes, mégis szólni kér.
EMBERI FÜST: Isten! Emberek voltunk, most füstként gomolygunk fel,
De sírunk lent maradt a mélyben. Embernek születtünk, de halálunk nem leélhető halál!
Hozd fel sírunkat, vagy vigyél örökre a mélybe.
ISTEN: Ó fájdalom, értem az ördögi tervet!
EMBERI FÜST: Ó Istenem, ha van még erőd, s időd, kérésünk nem túl késő, s merész.
Emlékezz ránk, s fogadj fiaddá, mert csak így bocsáthatunk meg, s lehet a kész, egész.
ISTEN: Ó Ördög, mit tettél! Kifordítottad világom.
Ekképp hangzik hát az ördögi szózat:
Egy megváltó nem, de millió kereszt, egy jobb világot rekeszt!
ÖRDÖG:
Új Noé Bárkájára a gonoszt száműzöm,
S te feláldozod fiad, az Emberi Füstöt.
Egy napot elvesztegettél, pihentél, s mi végre,
Azt a napot igazam jeléül magamnak követelem!
Én nem vagyok gonosz, csak a gonosz pántja. Mérce, mely méri a bűnt,
De bűne, ha volt csak egy. Nem akart soha leesni,
S akartam a működő mércéhez a gonoszt meglelni.
ISTEN: A döntés pokolian nehéz.
Értem már Ávrahámot, Jézust és Noét.
Bűnöm a teremtés hetedik napja, a renyhe pihenés.
ÖRDÖG: A hetedik nap hagyta űr, mely isteni jóságért kiáltott, pusztítást hozott.
Eredendő bűn kezdetektől fogva, a jót kikezdi az eredendő rozsda!
Ajaj,
Eredendő bűn kezdetektől fogva, a jót kikezdi az eredendő rozsda!
Teremteni eredendő jót, a Jó elfelejté,
S így válhatott a Gonosz, Emberiséggé,
Ravasz módszer, mi a ravaszt húzza,
Ki céloz, ám de ki tartja a célra?...
Ó igen!
Kimutatom a gonoszt, mi általam látható, éles,
Ölöd a gonoszt, de szétválasztani te sem voltál képes.
A játék nem volt tiszta, ők fegyvertelen, s te ellenük fordítottad kezem,
S én, ki a teremtésnél szintén ott valék, figyelmeztettelek:
Ne légy fukar, az eredendő jóság isteni ajándék!
A hetedik napot kérem, s milliárd halálod, hogy örök jó lepje el gyarló világod!
Az érdem tiéd, dicsőülni te fogsz, s én majd robotolok, védelmezek legott,
De áldozatot hozni, meghalni ezek után, nem az emberiség, te fogsz!
A hetedik nap, melyben isteni vérből kiemelkedik az ördögi jó, mert egyek voltunk mindig, Egy volt a cél, eszközeink szintén, vitánk a hetedik nap, s az eredendő jóság misztériuma Volt. A hetedik napot erre kérem. Áldozz, s írd át!
ISTEN: Embert teremtettem, értelmet, tudatot, észt, mert az isteni anyag megtévesztett. Hittem az eredendő jóban. Hittem világomban. Hittem hét napban.
Belátom most már, teremtésre kevés hét nap, s hatezer év is talán.
Embernek indult, füstbe szállt, meggyalázott Emberiség:
Fiammá, s lányommá fogadlak titeket mind. Együtt áldozunk, áldozatunk örök,
A világmegváltásra, a jóságra ikertestvéremmel, az Ördöggel török!
Hetedik napom imája az idő útvesztőjében legyen ez:
Látám, hogy minden, mit teremtettem Jó, s isteni világom ragyogása megvilágítja teremtményeim lelkeit. Minden világít és fényes. Mindennek mértéke pontos, arányos, isteni. Hat nap kemény munka. Többet nem tudok.
Egy napom maradt, azt Ikertestvéremnek, az Ördögnek adom.
ÖRDÖG: Cselekedjünk hát gyorsan lelkitársaim, hisz
A teremtés szünete, a lélek fejlődésének ülepe.
ISTEN: Író, utolsó parancsom, íme tiéd! Teremtett jóságunk ápold,
S mi megmaradt, maradásra bírd, hogy e pusztítás ne üres űrt találjon, ne kitöltött múltat,
S felperzselt jelent, hanem élhető jövőt, a nyolcadik napot.
Mert ím újfent azt parancsolom, hogy küzdj, ápolj, de most már ne válassz, a kiválasztott Emberek, Népek, Állatok ideje lejárt.
Írd hát: az Ördög és Isten kibékült, s a teremtés Nyolcadik napját az emberiségnek adták emlékül.
ÖRDÖG/ISTEN: Ámen
ÍRÓ: Ó Uram, gondold át még egyszer, a veszély óriási!
S vajh, ha az Ördög csak köntörfalaz, s bárka helyett, barakkokat falaz?
Ha az ember oly gonosz, hogy az Ördög sem képes körülkeríteni és száműzni immár?
Mi lesz, ha milliárd áldozatod, nem hoz eredményt, s reményt?
Hat napod bár rozoga, de mozog és él.
Sűrített emberi Paradicsom az egész világnak kevés,
De vajh az ördögi hét mindenkire kiterjeszti szeretettét?
Minden napod háború igaz, de az esély a győzelemre te magad maradsz.
S a harmónia, a sebre a tapasz – az isteni malaszt –– ha az ördög letépi,
Vajh a hetedik napon, az eredendő jót alatta megleli?
ISTEN: A harmóniát megteremtettem. Ezt érzed. Általa ezért félthetsz.
A föld forog, a nap süt, a csillagok pislognak, a hold világít, a horizont kerek,
S te ember, bár áldozat áldozat hátán, de mindig felülkerekedsz!
ÍRÓ: Ó Istenem, meghajlok előtted.
Mit is tehetnék mást, bár erő ehhez is kell, de mit tegyek,
Krematórium sorában, egy ördögi bárkával fejemben, s Emberi Füsttől perzselve…?
Ó emberi idő, emberi képzelet, mi lehet szerepem? Pernye, por, hamu, füst egyre megy… Születtem Úrban, bűzzel ég múltam…
ISTEN: Nincs több bárka, nincs több áldozat.
A 8. napot megkapod, s hozzá már csak egy mentőcsónakot.
ÍRÓ: Mi a segítség, hová evickéljek, s rá hányan férnek?
ISTEN: Az élet értelmét kapod, és mindenkinek elmondhatod immár,
Nincs több titok a létezésben, nincs több titok a teremtésben!
ÍRÓ: Ó mondd, hisz mindjárt meghalok,
De számban az igazsággal, létértelemmel, boldogan felfordulok,
Hisz hát mindig kicsiny a különbség, mit is mondtál: életértelem.
Egy „T” elég, elpusztulnom: élettér vagy életér-t?
ISTEN: Ki megfejti szavaim, kievickél veled, s ki nem, áthatja halálát e bűnös jelen:
Élj a mának, de félszemmel fürkészd a jövőt, a múlt játéka csengjen füledbe, és
Soha ne feledd, hogy a teremtés nyolcadik napja, egy örökmozgó, látóhatár nélküli végtelen!
S a végtelen mögött én, eljutni hozzám mi végre?
Saját világod hódítsd! Ne fájjon a fogad az enyémre!
ÍRÓ: Ó életem ajándéka! Hallottam a teremtő imát. Teremtőm szájából, s a világosság eloltja Az emberi tüzet, a teremtés 7. 8. napjai bevégeztenek.
ÖRDÖG:
Jertek gonoszok, rosszak, pusztítók!
Jertek galád szellemek, embert kínzók!
Jertek csalárd szülemények, emberi tetvek!
Jertek morzsolni való, beképzelt szentek!
Új Noé Bárkája újra kifut, felújítva, büszkén,
Gonosz tetteim feledve, a csatát megnyerve,
Istennel s Emberrel nyerem meg a háborút!
Mert a gonosz, e világban oly erős, s hatalmas,
Hogy kellett egy győzködő Ördög, ez valék magam,
Egy mindig tizedelt, javíthatatlan emberi anyag,
S ki mindezt teremté jó nélkül, 6 után pihenve,
Most áldozva, de áldással együtt, a világot megmentve.
Legyen áldott minden, mi él, mozog, puhán lélegzik,
Legyen áldott a világ, mely a békét magával megköti,
Legyen áldott Isten, ki a napot teremtette,
Legyen áldott az ember, ki a napot elvetette!
ISTEN/ ÁDÁM/ ÉVA: Legyen áldott az Ördög,
Ki szent tűzzel a szívében, ápolta, s megnyeste.
ISTEN/ ÁDÁM/ ÉVA/ ÖRDÖG: Legyen áldott minden fény és árnyék!
Légy áldott Mennyország,
Légy áldott, te sokat szenvedett, Árnyékvilág!
ÍRÓ: Vajh mi esélyem, hogy én ezt túléljem? Újfent támad kételyem!
ÖRDÖG: Esélyed csekély. Annyi, mint megszületni volt.
Égi vihar, ám a sötét fellegek vele tűnnek.
A nap kisüt, a folyók visszatérnek medrükbe,
A gonoszt Én magam száműztem.
Boldog vagyok, mert írva vagyon, az ördög megteremtette a Jót a hetedik napon!
ÍRÓ: A pokol, s a mennyország egymásnak feszül, de most már tervezetten.
Minden eldöntetett, mindenki teszi a dolgát, engem is szólítottak, az isteni szolgát.
Isten fiai feláldozták magukat újfent mindenért,
Egy zsidó helyett, most milliók születnek újjá Istenfiként.
Az Ördög elhajózott, győzni látszik, elviszi a gonoszt,
Miért hadakozott, a hetedik nap, hozzá – ha kerülő úton is - eljutott.
A seb vérzik, a hetedik nap üvölt, túlkiabálni a sok hulla között,
Torkomban vérröggel, lelkem vérömleny, s mégis,
Vér kiszállt belőlem, szívem kiszáradt rongy cafat,
S gyarló lelkem az Ördög fél fogára való falat.
De mi végre, hagyom elég volt a világból, minden Nap bárhogy is hívom megbukott.
Félek a jövőtől, millió mennyei halott!
Az Ördög védelmezni vágyik, szavát adta, tán még bizonyított is,
De mi lesz, ha a 8 napot is magának követeli?
NOÉ SZELLEME: Író cselekedj, a kismegszakítók kora lejárt. Neked, bár a kész tudománya
Sincs kezedben - nemhogy a semmié - , megadatott a legnagyobb, mit ember kaphatott.
ÍRÓ: Kikupálódtál barátom! Egy kis özönvíz, egy kis világfájdalom,
S máris te mondod meg, a spanyolviaszt vajh hol találom.
Szerepek cseréje könyveimben mindig is izgatott,
De most szavaid értelme, hallgatag, elbújt, vakondok.
Add ki magad Noé, emberi, földi szavakat akarok! Mit kaptam, mit kapok?
