Volt egyszer egy kis piros Pöttyöslabda, aki nagyon szerette a kisgyerekeket. Azért szerette őket, mert nagyon jó volt velük játszani. Ugrabugráltak, hemperegtek, gurigáztak, pattogtattak és ehhez mindig a kedvenc kis labdájukat hívták. Hasonszőrűek vagyunk - gondolta a kislabda s még hozzágondolta mosolyogva: Gömbölyű a lelkük.

Emellett mindig hangosak voltak, nevetgéltek, rohangáltak, s ezért a kis piros Pöttyöslabda úgy érezte, hogy ha van a kislabdáknak Mennyországa, akkor az pont ilyen pindurka labdázó angyalokkal lehet tele.

A kisgyerekek is szerették a kis piros Pöttyöslabdát, mert mindig játszott velük és sohasem mondta, hogy majd később, meg most nincs időm, meg hogy fáradt vagyok.

 - Nézd, milyen ügyesen pattog! Milyen szélsebesen repül a levegőben! – visongtak a gyerekek.

A gyerekek, mélyen legbelül, a szívük egy kicsi használaton kívüli csücskében azt gondolták, bárcsak anya és apa is mindig ilyen mókásan játszana velük!

Történt egyszer, hogy amikor éppen fociztak a gyerekek, egy nagy kirúgásnál, a kis piros Pöttyöslabda messzire repült, ráesett egy nagy szögre és azon nyomban kidurrant. Minden levegő elillant belőle és teljesen leeresztett. És már nem tudott úgy ugrabugrálni, meg gurulni, meg repülni, mint régen. Még a hangja is teljesen megváltozott, amikor belerúgtak. Olyan tompán felnőttes lett.

Onnantól kezdve, már nem hívták játszani a gyerekek a kis piros Pöttyöslabdát.

Történt egyszer, hogy arra sétált egy kislány, és megkérdezte.

- Miért szomorkodsz te kislabda? Miért nem mész játszani a gyerekekkel?

- Kidurrantam és az összes levegő elillant belőlem és a gyerekek így már nem akarnak játszani velem.

- Ne búsulj kis labda, én majd meggyógyítalak. Gyere velem!

Felemelte a kis eldeformált labdát, hazavitte, szépen letisztította a sebét, bekötözte, majd felpumpálta.

Lássatok csodát, a kis labda olyan lett, mint újkorában!

- Hurrá meggyógyultam! Hurrá újra tudok pattogni! Köszönöm neked kislány! Nagyon köszönöm, hogy meggyógyítottál!

A kis piros Pöttyöslabda olyan boldog volt, hogy a nagy pattogásban és repkedésben, majdnem levert egy vázát.

- Szervusz kislány. Köszönök neked mindent!

- Szia kislabda, örülök, hogy segíthettem!

A gyerekek nagyon megörültek, amikor meglátták régi barátjukat.

- Nézzétek, itt van újra a piros Pöttyöslabda! Meggyógyult! Hurrá!

Körbeállták, ütögették, rugdosgatták, itt-ott megsimogatták és nagyon boldogok voltak, hogy ilyen gyorsan felépült.

A kis piros Pöttyöslabda meghatottan állt a kisgyermekek gyűrűjében, öröm könnyei még pöttyösebbé varázsolták pufók kis arcát, és teljesen elérzékenyülten csak annyit tudott, két szipogás között, motyogni – Gyerekek itt az ideje labdázni egy kicsit!